Korszerű módszer acél-szélesszalagok normalizáltsági állapotának vizsgálatára

Dr. Csepeli Zsolt, Králik Gyula, Lőrinczi József

DUNAFERR Kutatóintézet

 

A melegen hengerelt szerkezetiacél lemezeket és szalagokat ma már minden acélból készült konstrukcióban felhasználják. E széleskörű felhasználás során különösen fontos követelmény az, hogy a lemez tulajdonságai – mindenek előtt a szilárdsága és a szívóssága – a feldolgozást követően is megfeleljenek az elvárásoknak. A szerkezetgyártási technológiák viszont magukban hordozzák az anyagtulajdonságok befolyásolásának a kockázatát. Leginkább a melegalakítás és a hegesztés hatására várható a tulajdonságok lényeges megváltozása. A szóban forgó változások kockázatát úgy lehet kivédeni, ha a lemez vagy szalag szállítási állapota normalizált. Ez az állapot normalizáló hengerléssel is megvalósítható. Ezen eljárás révén a normalizált állapottal közel egyenértékű fémtani állapot érhető el.

Előadásunkban ismertetjük azt a kutatómunkát, melynek keretében azt vizsgáltuk meg, hogy a DUNAFERR Acélművek Kft-ben gyártott nagyszilárdságú, ötvözetlen melegen hengerelt szerkezetiacél-termékek milyen biztonsággal felelnek meg az európai szabványok hasonló minőségeinek, másrészt azt, hogy milyen mértékben tekinthetők normalizálva hengereltnek.

A kutatási munka első részében egy célszerűen kiválasztott időszakban előállított termékek adatainak matematikai-statisztikai elemzése révén. az alkalmazott technológia jellegzetességeit vizsgáltuk. A vizsgálatok során alkalmazott újszerű elemzési és értékelési módszer a gyártás és anyagvizsgálat valamennyi fontos fázisára kiterjedt. A vizsgálat az adatállomány azonos szilárdsági paraméterekkel rendelkező termékeinek - gyártási technológiáitól függő - különböző csoportjaira, illetve alcsoportjaira bontva történt. Az elemzés feltárja a gyártási paraméterek és az anyagtulajdonságok közötti összefüggéseket is.

A kutatási munka második részében normalizáló hengerléssel előállított acélminőségek melegen hengerelt állapotú, illetve normalizált próbatestjein a mechanikai tulajdonságok, valamint a szemcsemorfológiai jellemzők összehasonlító vizsgálatát végeztük el.

Összegzés

  • A vázolt vizsgálati módszer sikeresen alkalmazható hasonló vertikális gyártási technológiák paraméterei közti összefüggések kutatásában. Statisztikára alkalmas adatállomány esetén következtetni lehet az alapsokaság összefüggéseire.
  • Az alkalmazott képelemzési módszer részletes, objektív és reprodukálható eredményeket nyújt az acél szövetszerkezetére vonatkozóan.
  • Mind a mechanikai tulajdonságok, mind pedig a szövetszerkezet vizsgálati eredményei azt igazolják, hogy a kísérleti program keretében normalizálva hengerelt termékek megfelelnek a normalizált szállítási állapot követelményeinek.
  • Az irodalomfeltárásra és vizsgálatokra épülő tudásalapú kutatásunk eredménye olyan fontos összefüggések feltárása, amelyeket a technológiai tervezéskor irányadónak kell tekintenünk. Az új koncepciójú technológia szerinti gyártás eredményei az európai szabványok követelményeit is kielégítik. A technológiák átdolgozása, kísérleti ellenőrzésük meghatározott program szerint folyamatban van. Az elért eredmények igazolják, hogy a tervezett technológiai fejlesztések jó irányban haladnak.

VISSZA

Copyright © 2000
Magyar Anyagtudományi Egyesület